fbpx

2015. november – Disznó hónap – kínai asztrológiai előrejelzés

ConfusionMi ez a lótás-futás? Ja, megkezdődött a Disznó hónapja!

November 8-án elkezdődött a Disznó hónapja, ami mindig az év egyik legaktívabb időszakát jelenti, ráadásul ez az idei olyan lóti-futival járhat, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. És hogy mi lesz ami után annyira futunk? Az bizony a pénz lesz, ki azért, hogy elkölthesse, ki pedig pont ellenkezőleg a megszerzése miatt és persze lesznek olyanok akik mindkettőért.

Ne lepődj meg, ha ebben a hónapban minden csak átmeneti, a programok pillanatok alatt módosulnak és neked is ugyanilyen gyorsan változnak az elképzeléseid, akárcsak a hangulataid. Abban az esetben, ha a káosz túlhaladja az elfogadhatót és már nagymértékű feszültséget is kelt benned, akkor próbálj meg valamiféle ütemtervet készíteni és a lehető legnagyobb önfegyelemmel tartani is magad hozzá.

Az elkövetkezendő napok nem igazán kedveznek a türelemnek, főként akkor ha a tűz elem hangsúlyos a horoszkópodban, ezért előfordulhat, hogy pillanatok alatt bármilyen apróság kihoz a sodrodból. Azt is tapasztalhatod, hogy a körülötted lévő emberek feszültebbek, minden csip-csup dolgon rögtön felhúzzák magukat. Pozitív módon befolyásolhatod önmagadat, ha ezt a feszültséget, a plusz energiát egyébként is jól tűrő tevékenységekbe, úgymint testedzés, utazás, kirándulás, azaz bármilyen fizikai aktivitásba vezeted le.

Hogyha alapvetően nyugisabb alkat vagy, akkor is tapasztalni fogod a vibrálást a levegőben, te is mozgalmasabb napoknak nézel elébe. Nem árt észnél lenni, hiszen sokan kelnek útra és még többen figyelmetlenek is lesznek, a türelmetlenségről már nem is beszélve, így azt javaslom, hogy figyelj oda a biztonságos közlekedésre, akár mint járművezető, akár mint gyalogos!

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés:

November: 9., 13., 16., 18.,  21., 25. December 3.

A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:

November 15., 17., 27., 29.


A 2015. november 8-án kezdődő kínai asztrológia szerinti Disznó hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben:


KÍNAI HOROSZKÓP ÉRTELMEZÉSÉHEZ AZ ALÁBBI EGYSZERŰ LÉPÉSEKET KELL ELŐSZÖR MEGTENNED:

1. Állíts be a születési időpontodat a KALKULÁTORBAN (kattints a szóra), majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).

2. Nézd meg, hogy milyen állatszimbólum van a NAP oszlopodban (a horoszkópodban ez az oszlop az Önelemed, azaz ez jellemez téged a leginkább)

3. Keresd ki az előrejelzésből a Nap oszlopodban lévő állatjegyet és olvasd el, hogy mire számíthatsz az adott hónapban.

4. Minden oszlopod más és más területet jelent az életedben, így érdemes a horoszkópod összes állatjegyével kapcsolatos előrejelzést elolvasni.

Életterületek főbb jelentései:

Születés éve (év oszlop): tágabb környezeted, nagyszülők, külföld, olyan emberek, akikkel felületes kapcsolatban vagy

Születés hónapja (hónap oszlop): család, szülők, testvérek, munkahely, kollégák, barátok

Születés napja (nap oszlop): Te magad, párod, otthonod

Születés órája (óra oszlop): gondolataid, vágyaid, gyermekeid, bárki, akiről gondoskodsz, hivatásod (nem összekeverendő a munkáddal)


Az alábbi elemzés tájékoztató jellegű, amennyiben személyre szóló elemzést, előrejelzést szeretnél, úgy itt tudod felvenni velem a kapcsolatot! Kattints ide!


patkany PATKÁNY

A novemberi napok kötődést fokozó energiáit leginkább azok fogják érezni, akik Patkány napon születtek, ugyanis ekkor tudja igazán kifejteni a hatását mind a párkapcsolatodban, mind pedig az otthonodat illetően. Nem a szakítások ideje ez, sőt, ha épp facér vagy, úgy ez a hónap nagy eséllyel sodor valakit az utadba, aki enyhíteni képes magányodat. Az érzelmek az összes Patkány jegyben született ember életében meg fognak jelenni ilyen vagy olyan módon, attól is függően, hogy mely életterületeket aktivizálja az érkező energia. Ha Patkány hónapjában születtél, úgy például a munkádban a fokozottabb munkatempó, változatos feladatok és nagyfokú pörgés mellett, várható, hogy ebben a hónapban kínálnak fel olyan munkát vagy feladatokat, amely több utazással, jövés-menéssel járnak.


BivalybetuBIVALY

Ez a hónap kettős hatással bír, egyidejűleg fokozza az aktivitást és késztet állandóságra is. Ha Bivaly napján születtél, akkor a párod lesz a mindened, szinte folyamatosan vele lennél vagy pont ellenkezőleg, ő az aki folyamatosan a sarkadban van, mert olyan vagy számára a mágnes. Jó időszak ez arra, hogy egy együtt éljetek meg szeret teljes napokat, kiránduljatok, utazgassatok. Éld meg vele az összebújás örömét, ha kedved van hozzá, akár vitasd meg vele az élet mélyebb értelmét, de tulajdonképpen bármilyen elvontabb és/vagy érzelmesebb témát felvethetsz, mert ő is nyitottabb lesz ezekre.

Amennyiben Bivaly órájában születtél és tervben van a baba, akkor hajrá, ideális hónapok jönnek a fogantatásra. Ha pedig már van gyermeked, jó ha tudod, érzelmi színezetű hónapot élünk, amely hat rád és a gyerekre is, ezért a korábbi problémákat, az eddig került témákat sokkal könnyebb lesz ki- és megbeszélni.


TigrisTIGRIS

A Tigris jegyben született emberek ébresztő hónapja következik. Mit is jelent ez pontosan? Azt, hogy ideje szembenézni azon tulajdonságaiddal, szokásaiddal, amelyeken eddig nagyvonalúan átléptél. Sorra jöhetnek az olyan ötletek, események, emberek most az utadba, amik és akik fel akarják hívni a figyelmedet valamire. Lesz akiknél ez a hónap kifejezetten nagy változásokat indít be, a novemberi energiák képesek fenekestül felforgatni az életed, de ez főként akkor fog bekövetkezni, ha nem hallgatsz arra a kis belső hangra, amely azt súgja, hogy ez vagy az, már nem jó neked. Ha süket vagy a sugallatokra, ha vak vagy a jelekre, akkor szembesülhetsz számtalan olyan helyzettel, amikor jónak tűnő dolgok pillanatok alatt fordulnak át kevésbé kedvező állásba, de ez is csak azért történik, hogy vedd észre, mi az ami változtatásra, megújulásra vár az életedben!

Jó hír viszont, hogy ugyanez az energia a helyes döntéseidet, pozitív hozzáállásodat feltúrbózza és még több fejlődési lehetőséget kínál fel! Lehet ez új munkakör, állás, új párkapcsolat is.


nyúlNYÚL

Az egyébként lágy, olykor talán gyengébbnek tűnő (de csak tűnő) Nyúl jegyű emberek ebben a hónapban kifejezetten megerősödnek, úgy lehet a legjobban leírni, mintha a zsenge növény a tápláló víz hatására életre kelne, megerősödött szárral teljes virágában pompázni kezdene. Ez lesz az az időszak, amikor a benned lévő kreativitás, ötletek igazán a felszínre tudnak törni, sőt akár zuhatagként árasztanak el. Neked más dolgod sem lesz, mint elmenteni a gondolataidat, hogy amikor majd a megvalósítás időszakába érsz – amikor energetikailag az lesz támogatott -, elővehesd a legjobbakat közülük. Ha Nyúl hónapjában születtél, kiváltképp jól tudod majd kiaknázni ezt a hónapot, főként, ha a munkádban egyébként szükség van élénk képzeletre, egyéniségre  és teremtő gondolatokra.


SárkánybetuSÁRKÁNY

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Sárkány által képviselt energiára nincs hatással.


kígyóKÍGYÓ

Novemberben javarészt tudatosságra, koncentrációra és önfegyelemre lesz szükséged. Hogy miért? Mert hajlamos leszel kissé túlértékelni és túlreagálni dolgokat. A benned és körülötted feszülő energiákat összetévesztheted idegességgel és feszültséggel, holott csak arról van szó, hogy olyan napok jönnek, amikor cselekedned kell. Menni vagy változtatni, esetleg újba kezdeni, lezárni, bármi lehet ez, a hangsúly az energia áramoltatásán van. Ha például Kígyó napján születtél, akkor a társad változzon meg, vagy te viszonyulsz hozzá majd egy kicsit másképp, esetleg megújulást kívánsz a lakásodban, kicseréled a szobabútort, átfested a falat, stb. Ha pedig nálad ez már megvolt, akkor majd megcsinálod másnál. Akkor is ha kéri, akkor ha nem. A legjobb szándékból teszed, sőt valójában képes lennél most bárki életét rendbe tenni, ha azt látod, valami jobbításra vár nála. Amennyiben a másik képtelen a cselekvésre, majd te segítesz neki, ami vagy jól sül el vagy rosszul, de ez nagy lutri, ezért azt javaslom, koncentrálj inkább csak a saját dolgaidra és akkor aktivizáld magad másért, ha külön megkér rá.


lóLÓ

Ez a hónap a horoszkópodban lévő által képviselt energiára nincs hatással.


kecskeKECSKE

Képzeld el a mezőt, amelyre éltető eső esik, és pár napon belül előbújnak az első friss, zöld növénykék. Ez szimbolizálja számodra jól a következő napokat, amikor azt fogod tapasztalni, hogy a korábbi erőbefektetéseid valamilyen módon fejlődésnek indulnak. Amivel eddig foglalkoztál, annak kézzel fogható eredményeit látod viszont. Legyen ez jó vagy rossz, függően attól, hogy az elmúlt időben mibe fektettél energiát, annak gyümölcse terem be novemberben. Ha Kecske hónapjában születtél, a munkád területén láthatod amint a gondolataid tényleges ötletekké, de akár már megvalósult dolgokká érnek. A meddő gondolatok helyét felváltja a kreativitás és egy kifejezetten szárnyaló, számtalan lehetőségben gazdag időszak következik.


majomMAJOM

Nem kizárt, azt érzed, mintha novemberben folyamatos pechsorozatok áldozata lennél, ha sok történést erőteljesen élsz meg, akkor azt javaslom Neked, lépj ki egy pillanatra a szerepedből és tekints magadra – amennyire lehetséges – kívülállóként. Látod azt az emberi lényt, aki épp valamin nagyon kiborult? Látod, érzed, mennyire túl is reagálja azt az adott dolgot? Ez segíthet tudatosítani nehezebb helyzetekben, hogy csak valamiféle  érzelmi “allergia” jött elő rajtad, ami miatt minden eseményre túlzott válaszreakciót adsz. Ennek köszönhető az, hogy a legkisebb negatív eseményt is drámaként élsz meg, s közben ha reálisan átgondolod, ráébredhetsz, hogy nem változott semmi, nem fogott össze ellened a világ, egyszerűen csak szenzitívebb vagy. Ha a horoszkópodban megtalálható a Majom szimbólum, az általa képviselt területeken lévő emberekkel kapcsolatban is tapasztalhatod a fent leírtakat, melyek érzelmi nyomásként nehezedhetnek rád. Ennek következtében előfordulhat, hogy valamit azért teszel meg, hogy másnak kedvezz vagy a hangulatát javítsd. Jó ha megértő vagy a környezeteddel, de óvakodj attól, hogy túlzott mértékben kerülj más érzelmi befolyásolása alá.


KakasKAKAS

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kakas által képviselt energiára nincs hatással.


KutyaKUTYA

Ez a hónap a horoszkópodban lévő Kutya által képviselt energiára nincs hatással.


DisznóDISZNÓ

Hová ez a nagy rohanás…kérdezném tőled, ha nem tudnám, hogy azért olvasod ezeket a sorokat, mert Disznó jegyben születtél. Most mégis azt tanácsolom, állj meg egy pillanatra, mert minden egyes szervezetlen lépéssel csak a káoszt növeled! Hogyha problémád van azzal, hogy kifolynak a kezedből a teendők, ha már így is része az életednek a zűrzavar, akkor neked kifejezetten ajánlom, novemberben sokkal inkább ügyelj a részletekre, akár készíts napi vagy heti tervet és kitartóan ragaszkodj hozzá, ellenkező esetben igencsak fárasztó napoknak nézel elébe. A Disznó hónap energiái arra sarkallnak, hogy még több ügyet próbálj meg ugyanannyi idő alatt elintézni, még akkor is, ha ez nagyjából számodra is lehetetlen küldetésnek tűnik. Elképzelhető, hogy így lesz, de ha kellő önfegyelemmel tartod magad a napirendedhez, még az is lehet, minden pont úgy fog sikerülni, ahogy szeretnéd, mindent időre és szuper jó eredménnyel zárhatsz le.


Ha tetszett az előrejelzés és úgy gondolod, másnak is hasznára válna, kérlek oszd meg ezt a cikket! Köszönöm!